Kiss Ambrus 2008 óta önkéntes a Bátor Tábornál, ma pedig már az alapítvány egyik trénereként és rendezvényszervezőjeként segíti, hogy minél több gyógyító élményben lehessen része a súlyosan beteg gyerekeknek és családjaiknak. Vele készült interjúnkból többek között az is kiderül, hogy szerinte mit adhat a Bátor Tábor egy csapatépítő tréningen akár online, akár személyesen.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Bátor Táborral?
2008-ban lettem itt önkéntes, itt tapasztaltam meg igazán, hogy micsoda ereje van a játéknak, és mennyire szükség van rá az emberi kapcsolatokban. Ennek hatására mélyültem el jobban élménypedagógiában. Most pedig már jó néhány éve még intenzívebben segítem az alapítvány munkáját. Több területen kipróbáltam magam, de az elmúlt években a céges csapatépítők szervezéséért, lebonyolításért felelek.
Mesélj egy kicsit ezekről a csapatépítőkről.
Több mint tíz éve indultak el a vállalati csapatépő tréningek. Azokban az időszakokban, amikor nem tartunk táborokat, a táborhelyünket például csapatépítők helyszíneként is kínáljuk, amikor erre lehetőségünk van. Infrastrukturálisan ehhez minden adott, hiszen modern szállásaink, konyhánk, tréningekhez vagy akár nagyobb előadásokhoz használható tereink vannak. Emellett kültéri programokra is van lehetőség, például evezni vagy éppen íjászkodni is lehet. Ami azt gondolom, nagy értéket képvisel, hogy egyszerre csak egy vállalat bérelheti ki a táborhelyet, így biztosan nem zavarja őket senki. A programokat minden esetben az igényekre szabjuk trénereinkkel, és természetesen az is működik, hogyha valaki saját programot, tréningeket szeretne megvalósítani. A jelen helyzethez alkalmazkodva pedig online csapatépítőket és tréningeket szervezünk.
Milyenek ezek az online csapatépítők és tréningek?
Azt látjuk, hogy mentális egészségmegőrzés terén szerzett 20 évnyi tapasztalat online is működik. Sőt nagy szükség van rá. Ezért most online építünk csapatokat. A kapcsolódás és közösség hiánya, a most kényszerűségből is alkalmazott home office nyomot hagy a munkavállalók lelki egészségén. Ebben tudunk mi segíteni: kapcsolódni, közösséget építeni. Többféle tematika szerint kínálunk programokat, de a végleges programstruktúra kialakítását mindig előzetes egyeztetés előzi meg, hogy tényleg az adott csapat szükségleteire tudjunk reagálni.
Milyen visszajelzések vannak a tréningekről?
A táborban tartott csapatépítők kapcsán a legtöbben azt szokták kiemelni, hogy nagyon fókuszáltan tudtak együtt lenni, azzal tudnak foglalkozni, amiért ott vannak. Volt aki, azt mondta, hogy itt két nap alatt annyi mindent megcsináltak, mint az irodában egy hét alatt. Az online csapatépítőkről is azt a visszajelzést kaptuk, hogy jól érzik magukat a résztvevők, jól esik neki kegy kicsit kiszakadni a mindennapok körforgásából, és nem csak munka kapcsán beszélgetni a kollégákkal. Ezzel együtt nagyon várjuk, hogy újra személyesen is találkozhassunk, és mi már nagyon készülünk az újranyitásra.
A Bátor Tábor csapatépő programjairól itt találsz bővebb információt.