A Bátor Táborban amellett, hogy súlyosan beteg gyerekeknek és családjaiknak szervezünk élményterápiás programokat, a táborok közötti időszakokban rendszeresen érkeznek hozzánk különböző szervezetek egy kis csapatépítésre is, ezzel is támogatva küldetésünket. Most azt gyűjtöttük össze, hogy szerintünk mik azok az alappillérek, amelyek elengedhetetlenek egy jó csapatépítőhöz, és ezek nálunk hogyan valósulnak meg.
1. Ügyfélfigyelem
Alaposan átgondolt, jól felépített folyamatokra van szükség. Az első levélváltástól az utolsó kézfogásig minden részletre, igényre odafigyelünk, nagy hangsúlyt fektetünk az időmenedzsmentre.
2. Profi csapat
Komoly tapasztalattal rendelkezünk a mentális egészségmegőrzés területén. Profi trénerek és képzett animátorok tartják a programokat, amelyek által közös élményeket élhetnek át a résztvevők és eközben közös sikereket érhetnek el.
3. Moduláris programok
A Bátor Táborban évente több ezer résztvevőnek tartunk programokat minden korosztályban, az adott igényekre adaptálva. A közel 20 év alatt felépített gyűjteményből minden esetben a csapatra szabjuk a programokat.
4. A jóllét biztosítása minden szinten
A fizikai biztonság az első minden esetben. Ezt szakképzett animátoraink biztosítják például az íjászaton vagy a magaskötélpályán.
A gasztronómiai jóllét sem elhanyagolható. A táborhelyen saját konyhát üzemeltetünk, és előre egyeztetett menüvel készülünk a hozzánk érkezőknek, de ha egy közös bográcsozásra vágyik a csapat, annak sincs akadálya.
A kényelmes pihenés is kell a feltöltődéshez. 14 hektárnyi madárcsicsergés várja a hozzánk érkezőket. Szállást pedig komfortos, fürdőszobákkal ellátott 1-6 fős, részben akadálymentesített szobákban tudunk biztosítani maximum 230 fő számára.
Végül, de nem utolsó sorban a mentális jóllét is elengedhetetlen. A Bátor Tábor alapelvei, mely szerint sem tettel, sem szóval nem bántjuk egymást és hiszünk a sokszínűségben, csapatépítőink alapelveit is képezik.
5. Izgalmas lehetőségeket rejtő helyszín
A táborhelyünk Hatvanban található, könnyen megközelíthető autópályán, Mégis békés környezet fogadja a látogatókat. A kültéri programokhoz íjászpálya, halas tó, rét, magaskötélypálya, focipálya is rendelkezésre áll, míg rossz idő esetén beltéri tréningszobák, valamint 200 fő leültetésére alkalmas ebédlő várja a hozzánk érkezőket.
+1 Miközben épül a csapat, jó ügyet támogat
Tapasztalataink szerint a csapatépítés sikeréhez az is hozzájárul, amikor a résztvevők azt érzik, hogy jelenlétükkel, nem csak a saját maguk épüléséhez járulnak hozzá, hanem hogy rendezvényük lebonyolításával, az erre szánt összeggel egy jó ügyet is támogatnak.