Lévai Ági a VI. LM ciklus óta Lélekmadár Cimbiként támogatja a hozzánk érkező családokat. Elmondja nektek, hogyan vezetett az útja a Lélekmadár Táborba, mik a tapasztalatai nem egészen egy ciklus után, hogyan, mitől működik egy ilyen tábor, és mi vár azokra az önkéntesekre, akik úgy döntenek, részt vesznek a Lélekmadárban.
Mióta foglalkozol a gyász témakörével?
Először tanulmányaim alatt képződtem a gyász témakörében, tudatosan nem kerestem a gyásszal való foglalkozást. Azonban pszichológusként az évek során egyre több olyan kliens keresett meg, akinek friss gyászélményével volt dolga, vagy a közös munka során egy korábbi gyászában való elakadása került felszínre. Mindez folyamatos képzésekre, önismeretre sarkallt.
Hogyan kerültél a Lélekmadár Táborba? Mi motivált arra, hogy ezen a területen is próbára tedd magad?
A Bátor Tábor nevével már évekkel ezelőtt találkoztam, de akkor még nem tudtam, hogy ezen belül létezik a Lélekmadár Tábor. Éppen egy évvel ezelőtt egykori egyetememtől, az ELTE-től érkezett egy levél, amely a Lélekmadárban Táborba invitált. Azt gondoltam oda bekerülni különleges dolognak számít. Valami egészen más lehet, mint a civil életben megélt pszichológus hivatásom. Ez motivált.
Nem volt gondolkodásra szükség, elhatároztam, itt a kiváló alkalom, jelentkezem. Miközben lelkesen fantáziáltam a lehetőségről, a nyári szabadságban elnéztem az időpontot, így nagy késéssel adtam be a pályázatomat. Közben az okostelefonom is pihenőre ment és nem jelezte a bejövő emaileket, tehát sok aprónak tűnő bukkanón át, túl minden határidőn, kaptam egyetlen lehetőséget egy skype interjúra, ami a nyaralásunk első napjára esett. Így a családot előre küldtem a vízbe, én pedig belevágtam az interjúba, ami elsőre is nagyon kellemes élmény volt.
Ismeretlenül is közvetlen hangnemben, a témához méltó szakmaisággal folyt a beszélgetés. Egy-két nap múlva felhívott Gecse Attila, a tábor gyászterapeutája is, akinek kérdéseire a hullámzó Balatont nézve válaszoltam. Úgy éreztem, tudunk együttgondolkodni, szívesen dolgoznék vele is. Aztán érkezett a hír, hogy megkaptam a lehetőséget.
Nem a pályám elején vagyok, több elnyert álláslehetőség hírén vagyok túl, ez mégis más volt. Olyan belső öröm és izgatottság járt át, amit addig „munka” kapcsán nem éreztem. Tele voltam várakozással, hiszen közelebbről semmit nem tudtam a táborról, nem jártam még ott, személyes ismeretségem nem volt, idegenlégiósként kerültem a csapatba.
Hogyan látod, miben tud segíteni a gyászoló családoknak a Lélekmadár Tábor?
Azt gondoltam a Lélekmadár Táborról, egy olyan hely, ahol nincs lehetőség hosszadalmasan kísérni valakit a gyászában hétről-hétre, hanem az itt és mostban kell mindent megadni, amit csak lehetséges. Új kihívást jelentett számomra. Egy közös térben mind együtt a különböző élethelyzetekkel, történetekkel és veszteségekkel. Ez ijesztően hangozhat elsőre, miközben egyáltalán nem félelmetes. A legnagyobb kincs a jelenlét, a meghallgatás, az elfogadás. Ma már tudom, hogy nem úgy igaz, hogy háromszor egy hosszú hétvégén segítünk. Biztos vagyok abban, hogy a táborlakók magukkal viszik az élményeiket, a számukra fontos mondatokat, gesztusokat, és belőlünk is valamit, amit adunk magunkból. Ez mind segíti a gyászból való gyógyulásukat. És nincs ennél szebb.
A tábor közösségének megtartó ereje önmagában segít a fájdalmas teher letételében. A programok által újra megélhetik a családi egység érzését, az egymásra figyelést, s a szomorúság mellett az örömöt, a felszabadult nevetést, ami hazaérkezésük után erőforrásként segíthető őket a hétköznapokban.
Mi az, amit az önkénteseknek tud adni a Lélekmadár Tábor?
A fent leírtakat nem kizárólag a gyászoló családoknak nyújtja a tábor. A cimborákat is mélyen megszólítja. Ők azok, akik elképesztő módon képesek örömet és önfeledséget varázsolni a fájdalmas lelkekbe. Mérhetetlen fontosságú önismeretre tehetnek szert, pozitívan változhat az énképük, önbecsülésük, és talán az addigi életükhöz való viszonyuk is. Azt gondolom, hogy amit nyújtanak a cimborák, azt visszakapják minden mosolyban, érintésben, történetfoszlányban a bizalom jeleként. És ez nem kevés.
Mi a legkülönlegesebb tábori élményed?
Én is hazahozom a családok történeteit, kapcsolódásaikat gondolataimban, a lelkemben. Mindez épít – szakmailag, emberileg egyaránt. A legkülönlegesebb élmény számomra a tábori lét, ami kiszakít minden másból, és megtanít egy helyen kizárólagosan jelen lenni. Megtapasztalni sok ember együttrezdülését a nehezebb percekben, az összetartozást a közös rituálék alkalmával, boldognak lenni alig ismert emberek örömét látva. És várni azt, hogy mindez újra megtörténjen.i